Öt éve kölcsönadtuk a félretett pénzünket az apósoméknak – Most a férjem elengedné, de anyám szerint követelni kellene
– Nem hiszem el, hogy ezt mondod, Gábor! – csattantam fel, miközben a konyhaasztalnál ültem, a kezem remegett a bögrém körül. – Öt éve adtuk oda nekik azt a pénzt! Azóta semmi. Egy szó sem esett róla. Most meg csak úgy elengednéd?
Gábor sóhajtott, és a plafonra nézett. – Anya és apa nem rossz emberek, Zsófi. Tudod, hogy akkor tényleg szükségük volt rá. A nyaralóban beázott a tető, és ha nem segítünk, mindent elveszítenek.
– De mi is elvesztettünk valamit! – szinte kiabáltam. – Az volt a babapénzem, Gábor! Azt terveztük, hogy abból veszünk új autót, amikor megszületik Bence. Most meg már második gyerekünk van, és még mindig ugyanazzal a rozsdás Suzukival járunk.
Gábor csendben maradt. Tudtam, hogy fáj neki is ez az egész. De ő mindig is gyengébb volt az ilyen helyzetekben. Nem akart konfliktust az apjával, főleg most, hogy az utóbbi időben egyre többet betegeskedik.
Aznap este anyámhoz mentem Bencével és Annával. Ilona mindig is szókimondó asszony volt, sosem rejtette véka alá a véleményét.
– Hát te mitől vagy ilyen ideges? – kérdezte rögtön, ahogy beléptem.
– Gábor el akarja engedni az apósomék tartozását – mondtam halkan.
Anyám szeme összeszűkült. – Hát azt már nem! Az a pénz a tiétek volt! Nem azért dolgoztatok meg érte, hogy mások zsebébe menjen! Ha most nem szólsz, soha nem látod viszont azt a pénzt.
– De hát ők a család…
– A családnak is vannak határai! – vágott közbe anyám. – Ha te most nem állsz ki magadért, később még többet fognak kérni. És mit tanítasz ezzel Bencének? Hogy mindent el lehet venni tőle?
Hazafelé menet ezen gondolkodtam. Vajon tényleg igazságtalan lennék, ha most szóba hoznám? Vagy csak önző? Gábor egész este kerülte a tekintetem.
Másnap reggel a játszótéren találkoztam Emesével, a legjobb barátnőmmel. Ő már régóta ismeri a családunkat.
– Szerinted mit tegyek? – kérdeztem tőle kétségbeesetten.
– Zsófi, ez nagyon nehéz helyzet… De ha neked fáj ez az egész, akkor beszélni kell róla. Nem lehet mindent magadban tartani. És Gábornak is meg kell értenie, hogy ez neked fontos.
Hazamentem, és leültem Gábor mellé.
– Figyelj – kezdtem halkan –, én nem akarok veszekedni. De nekem ez tényleg nagyon fáj. Úgy érzem, mintha semmibe vennék az erőfeszítéseimet. Legalább beszéljünk velük erről!
Gábor sokáig hallgatott. Végül bólintott.
– Rendben van. Elmegyünk hozzájuk hétvégén, és szóba hozzuk.
Aznap este alig aludtam valamit. A gyomrom görcsben volt. Mi lesz, ha megsértődnek? Mi lesz, ha Gábor anyja sírva fakad? Vagy ha az apja rám förmed?
Eljött a hétvége. A gyerekek izgatottan szaladtak be a nagyszülőkhöz. Mi pedig leültünk az ebédlőasztalhoz.
– Van valami, amiről beszélni szeretnénk – kezdte Gábor bizonytalanul.
Az anyósa rögtön aggódva nézett ránk.
– Minden rendben van?
– Igen… csak… tudjátok, öt éve kölcsönadtunk nektek egy nagyobb összeget…
Az apósa arca elvörösödött.
– Tudom, fiam… Ne haragudjatok… Azóta is nyomaszt minket… De egyszerűen nem tudtuk visszaadni…
Az anyósa sírni kezdett.
– Annyira szégyellem magam… Mindig azt mondtuk egymásnak, hogy majd ha összejön egy kis pénz… De mindig közbejött valami…
Ott ültem velük szemben, és hirtelen minden haragom elszállt. Csak szánalmat éreztem irántuk – és magam iránt is.
Gábor megszorította a kezem.
– Nem akarunk veszekedni – mondta halkan –, csak szerettük volna tudni, hogy gondoltatok-e rá…
Az apósa bólintott.
– Ha tudunk, visszaadjuk… De most tényleg nincs miből…
Hazafelé csendben ültünk az autóban. A gyerekek hátul aludtak. Gábor rám nézett.
– Most mit érzel?
Nem tudtam válaszolni. Egyszerre éreztem megkönnyebbülést és ürességet. Vajon tényleg fontosabb volt ez a pénz, mint a családi béke? Vagy csak én vagyok túl érzékeny?
Otthon felhívtam anyámat. Elmondtam neki mindent.
– Látod? – mondta keserűen. – Mindig csak kifogásokat találnak majd. De te tudod legjobban, mi esik jól a szívednek.
Leültem az ágy szélére, és néztem a gyerekeimet aludni.
Vajon jól döntöttem? Megéri egy összeg miatt örökre megváltoztatni egy család életét? Vagy éppen azzal ártok nekik és magamnak is, ha mindent lenyelek?
Ti mit tennétek a helyemben? Meg lehet bocsátani egy ekkora tartozást – vagy van olyan határ, amit még családon belül sem szabad átlépni?