Amikor az igazság felszínre tör: Egy hűtőszekrény ára
– Nem hiszem el, hogy ezt mondod, Gergő! – csattantam fel, miközben a konyhaasztalnál ültem, és a telefonomat szorongattam. Anyu születésnapja közeledett, és hetek óta azon gondolkodtam, mivel lephetnénk meg. A régi hűtőszekrény már évek óta nyikorog, néha le is fagyaszt mindent, máskor meg csak langyos levegőt fúj. Tudtam, hogy anyu sosem venne magának újat – mindig csak azt mondja: „Jó ez még, minek újat venni?”
Ezért is jött az ötlet: vegyünk neki egy új hűtőt! De amikor ezt felvetettem Gergőnek, a bátyámnak, csak morgott a telefonba.
– Te komolyan azt gondolod, hogy most van pénzem ilyenre? – kérdezte gúnyosan. – Neked könnyű, te Pesten dolgozol, de én? Tudod jól, hogy most mennyi minden összejött.
– Gergő, nem arról van szó, hogy mindent te fizess! Felezzük el! Vagy ha nem megy, akkor csak amennyit tudsz. De anyu annyit tett értünk…
A vonal túlsó végén csend lett. Hallottam, ahogy sóhajt egy nagyot.
– Mindig te vagy a jó gyerek, mi? Mindig te akarod megmutatni, hogy mennyire törődsz vele. Én meg vagyok a fekete bárány.
Ez a mondat úgy vágott belém, mint egy kés. Nem erre számítottam. Csak segíteni akartam. De Gergő hangjában ott volt az összes régi sérelem: amikor anyu engem dicsért az iskolai eredményeimért, amikor én kaptam új biciklit, ő meg csak használtat. Ezeket sosem mondta ki igazán – most viszont minden felszínre tört.
– Nem erről van szó – próbáltam nyugtatni –, csak szeretném, ha együtt adnánk valamit neki. Hidd el, örülne neki.
– Persze. Te csak szervezd meg. Majd meglátjuk – mondta végül, és letette.
Ott maradtam a konyhában, a telefonommal a kezemben. A napfény besütött az ablakon, de én csak ürességet éreztem. Hogy lehet az, hogy egy ajándék ennyi fájdalmat hoz elő?
A következő napokban próbáltam nem gondolni rá. Elmentem dolgozni, este fáradtan zuhantam ágyba. De minden este eszembe jutott Gergő hangja: „Mindig te vagy a jó gyerek…” Vajon tényleg így látja? Tényleg ennyire különbözünk?
Végül eldöntöttem: nem hagyom annyiban. Felhívtam anyut.
– Szia anya! – próbáltam vidáman szólni. – Mondd csak… ha lenne egy kívánságod a születésnapodra, mi lenne az?
Nevetett.
– Jaj, Zsófiám, nekem már mindenem megvan! Csak azt szeretném, ha együtt lennétek végre békében.
Ez a mondat szíven ütött. Anyu mindig is tudta, ha valami nincs rendben közöttünk.
– Tudod… gondoltam rá, hogy veszünk neked egy új hűtőt Gergővel – mondtam halkan.
– Ó, hát az nagyon kedves lenne… De ne veszekedjetek miattam! Inkább gyertek haza együtt.
Letettem a telefont és sírtam. Nem a hűtő számít. Hanem az, hogy együtt legyünk.
De mégis… valahogy úgy éreztem, tartozom anyunak ezzel az ajándékkal. Talán azért is, mert mindig én voltam az, aki elment otthonról; aki Pestre költözött; aki ritkán jár haza.
A születésnap reggelén korán keltem. Autóba ültem és elindultam vidékre. A csomagtartóban ott volt az új hűtőszekrény – egyedül vettem meg végül. Útközben többször is fel akartam hívni Gergőt, de nem mertem.
Amikor megérkeztem, anyu már várt az udvaron. Megölelt, és láttam a szemében azt a melegséget, amit gyerekkoromban is éreztem.
– Hol van Gergő? – kérdeztem félve.
– Dolgozik – mondta anyu csendesen. – De este átjön.
Bevittük a hűtőt ketten a konyhába. Anyu csak állt előtte és mosolygott.
– Zsófiám… ez túl sok. Nem kellett volna…
– Dehogyisnem! Megérdemled – mondtam könnyes szemmel.
Este Gergő is átjött. Csendben ült le az asztalhoz. Anyu főzött egy nagy adag paprikás krumplit – ahogy mindig is szokott ünnepeken.
Vacsora közben egyszer csak megszólalt Gergő:
– Szép ez a hűtő…
Bólintottam.
– Sajnálom – mondta halkan –, hogy nem tudtam beszállni. Mostanában minden összejött… De örülök neki. És annak is, hogy itt vagyunk mindannyian.
Anyu csak mosolygott ránk.
Az este végén együtt ültünk ki az udvarra. Néztük a csillagokat és hallgattuk a tücsköket. Azt hiszem, akkor értettem meg igazán: nem az ajándék számít. Hanem az együtt töltött idő; az őszinte beszélgetések; az egymás iránti törődés.
De vajon miért kell mindig egy tárgy ahhoz, hogy ráébredjünk erre? Miért olyan nehéz kimondani azt: „Sajnálom” vagy „Szeretlek”? Ti mit gondoltok erről?