Az életem egyik pillanatról a másikra omlott össze, amikor választanom kellett: megmentem a családot a teljes anyagi összeomlástól, vagy megőrzöm a saját boldogságomat és a fiamhoz fűződő kapcsolatomat. A férjem anyja adósságai miatt kerültünk a kétségbeesés, veszekedések és áldozatok örvényébe. Ez a vallomásom egy segélykiáltás, és egyben kérdés is: hol ér véget a kötelesség, és hol kezdődik a jogom a saját életemhez?
Egyetlen mondat a lányomtól darabokra törte a szívemet: „Nem akarok anya lenni! Én még élni akarok!” A történetem arról szól, hogyan omlott össze a világom, amikor kiderült, hogy a tizenhat éves lányom, Zsófi gyermeket vár. Azóta minden nap küzdünk egymással, magunkkal és az előítéletekkel – de vajon lehet-e ebből a helyzetből méltósággal kijönni?
A nevem Katalin, és soha nem felejtem el azt a napot, amikor megszültem a fiamat, majd magára hagytam a kórházban. Ez a történet az én kísérletem arra, hogy megmagyarázzam, miért tettem ezt, miközben saját démonaimmal és a magyar társadalom elvárásaival küzdöttem. Talán elítéltek majd, de talán meg is értetek – mert az élet sosem fekete-fehér.