Egy vidéki magyar anya vagyok, aki egész életét a családjának szentelte. Amikor fiam, Gergő és menye, Dóra segítséget kértek, mindenemet feláldoztam értük, de nem sejtettem, hogy ezzel saját magamat sodrom veszélybe. Most, hogy mindent elveszítettem, csak a kérdés maradt: vajon tényleg a szeretet vezérelt, vagy csak féltem egyedül maradni?
Életem legnehezebb pillanataiban mindig úgy éreztem magam, mint egy gyertya a szélben: bármikor kialudhatok, de mégis világítanom kell. A családom árulása, a vidéki száműzetés, majd a megbocsátás keresése mind-mind megtépáztak, de végül megtanultam, hogy a múltat nem lehet elfelejteni, csak elfogadni. Vajon lehet-e újra bízni azokban, akik egyszer elárultak?
Egy éjszakai műtét után, kimerülten, a múltam kísért: árulás, száműzetés, családi titkok és a megbocsátás lehetősége. Az életemet végigkísérte a bizalom elvesztése, a vidéki közösség kirekesztése, majd lassú elfogadása. A történetem végén szembenézek azzal, hogy vajon képesek vagyunk-e valaha is teljesen megbocsátani – magunknak és másoknak.
Egy vidéki magyar nagymama vagyok, aki a nyugdíjas évek magányával, családi konfliktusokkal és anyagi gondokkal küzd. A történetemben feltárom, milyen nehézségekkel jár az öregedés, amikor a család széthullik, a barátok eltűnnek, és a mindennapok terhei egyre nehezebbek. Az olvasóimhoz fordulok, hogy együtt gondolkodjunk: vajon van-e kiút ebből a láthatatlan magányból?
