Egyedülálló anyaként neveltem fel a fiamat, Pétert, de felnőttként eltávolodott tőlem. Amikor a volt menyem, Dóra nehéz helyzetbe került, magamhoz vettem őt és az unokámat, ezzel végleg megváltoztatva a családunk dinamikáját. A történetem arról szól, hogyan próbáltam újraépíteni a családi kötelékeket, miközben a múlt sebei és a jelen konfliktusai között őrlődtem.
Hat hónapja nem látta a gyerekeimet az anyósom, pedig csak néhány utcányira lakik tőlünk. Fáj, ahogy a gyerekeim várják, de ő nem jön, nem hív, mintha eltűnt volna az életünkből. Vajon mit rontottam el, vagy mi történhetett, hogy ilyen messzire sodródtunk egymástól?
Egyedül maradtam, amikor a férjem elhagyott, és minden szeretetemet a fiam, Gergő felé fordítottam. Az életemet teljesen alárendeltem neki, de egy nap ő is hátat fordított nekem. A fájdalom és a magány után mégis újra megtaláltuk egymást – de vajon elég volt-e a szeretetem ahhoz, hogy mindent helyrehozzak?
Egy év telt el azóta, hogy a lányom, Dóra elhagyta az otthonunkat, és megszakította velem a kapcsolatot. Minden nap azon töprengek, hol rontottam el, miközben a csend és a hiány felemészt. Ez a történet az anyai szeretetről, bűntudatról és a reményről szól, hogy egyszer talán újra egymásra találunk.
Hatvanéves vagyok, özvegy, és a lányom, Marika születésnapján nem hívott meg. Egykor szoros kapcsolatunk volt, de mostanra idegenek lettünk egymás számára. Ebben a történetben elmesélem, hogyan jutottunk idáig, és mit jelent anyaként kívülállónak lenni a saját családomban.
