Egy átlagos magyar nő vagyok, két gyerekkel, egy panelban, és egy férjjel, aki mintha már nem is lenne jelen az életünkben. Nap mint nap küzdök a munkával, a gyerekekkel, a háztartással, miközben úgy érzem, minden felelősség rám nehezedik. Vajon hol rontottam el, és van-e kiút ebből az egyre fojtogatóbb magányból?
Egy kétségbeesett pillanatban elhatároztam, hogy csődöt jelentek, hogy megmentsem a családomat az anyagi összeomlástól. A hazugság azonban gyorsan kicsúszott a kezemből, és ahogy a titok napvilágra került, minden, amit addig biztosnak hittem, darabokra hullott. Most már csak azt kérdezem magamtól: vajon lehet-e még újjáépíteni a bizalmat, ha egyszer már mindent elveszítettünk?
Egy hideg januári estén, amikor már csak a sötétség és a csend maradt, rájöttem, hogy nincs tovább: a számlák tornyosultak, a hűtő üres volt, és a gyerekeim éhesen néztek rám. Ebben a reménytelen pillanatban fordultam Istenhez, és hittem abban, hogy valahogy lesz kiút. Ez a történet arról szól, hogyan találtam erőt az imában, miközben a családommal együtt küzdöttünk a mindennapi megélhetésért, és hogyan változott meg minden egy váratlan fordulatnak köszönhetően.
Egyetlen pillanat alatt omlott össze minden, amit harminc év alatt felépítettem. Férjem, Zoltán elhagyott egy fiatalabb nőért, miközben én próbáltam összetartani a családot és megőrizni a méltóságomat. Ez a történet arról szól, hogyan lehet újra felállni, amikor mindenki azt várja, hogy csak sírj a romok felett.
