A gróf fia minden nap fogyott… míg a cselédlány felfedezett valami kegyetlent és embertelent

– Nem fogom megtenni! – suttogtam a sötétben, miközben a kezem remegett a cumisüveggel. A kis Gergő, a gróf egyetlen fia, ott feküdt előttem a bölcsőben, arca sápadt volt, szemei alig nyíltak ki. A grófné, Ilona asszony, a ház úrnője, ott állt mögöttem, hideg tekintettel. – Add oda neki, Anna! – parancsolta halkan, de olyan erővel, hogy beleremegett a gyomrom.

Nem voltam több egy egyszerű cselédlánynál a Szentkirályi-kastélyban. Tizenkilenc évesen kerültem ide, miután apám meghalt a bányában, anyám pedig beteg lett. Azt hittem, szerencsém van: fedél a fejem felett, munka, étel. De hamar rájöttem, hogy ebben a házban mindenki titkokat hordoz.

A grófné csak pár hónapja költözött be. A gróf első felesége meghalt szülés közben, Gergő pedig azóta is betegeskedett. Eleinte mindenki azt hitte, hogy csak gyenge szervezetű. De én láttam: napról napra fogyott, sírása egyre halkabb lett. És Ilona asszony sosem ölelte meg igazán.

Egyik este, amikor a gróf vidékre utazott üzleti ügyek miatt, Ilona asszony különös utasításokat adott: csak az ő általuk készített tejet kaphatja Gergő. A konyhában én készítettem el mindent – de amikor egyszer véletlenül megkóstoltam a maradékot, furcsa keserű ízt éreztem. Aznap éjjel Gergő egész testében remegett.

A következő napokban figyelni kezdtem. Láttam, ahogy Ilona asszony titokban beszélget a komornyikkal, Sándorral. Láttam, ahogy egy idegen férfi – később megtudtam, hogy egy vidéki orvos – pénzt kap tőle egy borítékban. És láttam azt is, hogy minden alkalommal, amikor Gergő jobban lett volna, újabb „gyógyszert” kevert az ételébe.

Egy este a cselédszobában ültem Marikával, a szakácsnővel.
– Anna, te is észrevetted? – kérdezte halkan.
– Mit?
– Hogy Gergő mindig rosszabbul van, ha Ilona asszony eteti.
– Igen… de mit tehetnénk? Ha szólunk a grófnak és nem hisz nekünk… – Elakadtam. Tudtam jól: egy cseléd szava semmit sem ér egy úrnőével szemben.

Aznap éjjel nem tudtam aludni. Hallottam, ahogy Ilona asszony kioson a szobájából. Követtem őt a sötét folyosón át egészen a gyógyszertárig. Ott volt Sándor is.
– Holnap vége lesz ennek – mondta Ilona asszony hidegen. – A gróf visszatér Pestről, és mindent én öröklök majd.
– És ha a gyerek túléli? – kérdezte Sándor.
– Nem fogja – felelte Ilona asszony.

Visszasiettem a szobámba, szívem vadul vert. Tudtam: most vagy soha.

Másnap hajnalban elmentem a faluba az egyetlen emberhez, akiben bízhattam: Tamáshoz, az ifjú tanítóhoz. Ő volt az egyetlen művelt ember a környéken, aki néha beszélgetett velem is.
– Anna, ez nagyon súlyos vád – mondta Tamás komoran. – Biztos vagy benne?
– Láttam mindent! És ha nem teszünk semmit… meghal!
Tamás gondolkodott egy pillanatig.
– Hozz el nekem egy mintát abból az ételből vagy italból! Megvizsgáltatom az orvossal.

Visszalopóztam a kastélyba és sikerült elcsennem egy üveg tejet. Tamás elvitte az orvoshoz. Aznap este visszatért hozzám:
– Anna… ez arzén! Ha még egyszer megkapja ezt a gyerek… vége mindennek.

A következő napokban minden idegszálammal figyeltem Gergőt. Amikor Ilona asszony rám bízta az etetést, titokban tiszta tejet adtam neki. Amikor ő maga akarta etetni, mindig közbejött valami „véletlen” baleset: eltörött pohár, kiborult tej.

Ilona asszony gyanakodni kezdett.
Egy este magához hívatott:
– Tudom, hogy te vagy az oka annak, hogy Gergő nem hal meg! – sziszegte. – Ha nem engedelmeskedsz… eltüntetlek innen örökre!
– Nem félek magától! – mondtam ki először hangosan.
A pofon váratlanul ért. De nem sírtam el magam.

Aznap éjjel Tamás feljött titokban a kastélyhoz. Elmondta: az orvos hajlandó tanúskodni. Már csak bizonyíték kellett arra is, hogy Ilona asszony tudatosan mérgezi Gergőt.

A sors kegyes volt hozzánk: Sándor egy este részegen eldicsekedett Marikának arról, hogy „nemsokára új úrnője lesz a háznak” és „a kisfiú úgysem éli túl ezt a telet”. Marika ezt elmondta nekem – én pedig Tamásnak.

A gróf váratlanul korábban ért haza Pestről. Azonnal magához hívatott mindenkit.
– Mi folyik itt? Miért ilyen állapotban van Gergő? – kérdezte kétségbeesetten.
Ilona asszony könnyekkel küszködve játszotta az ártatlant:
– Mindent megtettem érte! Ez a cselédlány viszont… biztosan ő ártott neki!

Tamás ekkor lépett elő:
– Gróf úr! Az orvosom megvizsgálta azt az ételt és italt, amit Gergő kapott. Arzént talált benne! És tanúim vannak rá, hogy Ilona asszony utasította Annát ezek elkészítésére!

A gróf arca elsápadt. Ilona asszony sikítani kezdett:
– Hazugság! Ez az egész csak rágalom!
De Sándor ekkor már összeomlott:
– Mindent ő talált ki! Én csak parancsot teljesítettem!

A gróf összehívta a falu jegyzőjét és az orvost is. A bizonyítékok egyértelműek voltak: Ilona asszonyt letartóztatták, Sándort pedig száműzték a birtokról.

Gergő lassan kezdett erősödni. Minden nap egy kicsit többet mosolygott rám. A gróf hálája nem ismert határokat: felajánlotta nekem a szabadságomat és azt is, hogy maradjak Gergő mellett mint nevelője.

Tamás pedig… nos, Tamás minden este feljött hozzánk tanítani engem írni-olvasni. Egy év múlva feleségül vett.

Sosem felejtem el azt az éjszakát, amikor először mertem nemet mondani annak, aki hatalmat gyakorolt felettem. Vajon hányan vannak még ma is olyan helyzetben Magyarországon – családokban vagy munkahelyeken –, akik félnek nemet mondani? És vajon hányan hiszik el végül: van kiút?