Anyósom árnyékában – Egy hűség próbája

– Miért engedted be? – kérdezte anyám, amikor meglátta Ilona nénit a nappalinkban, kezében egy hatalmas plüssmackóval és egy csomag Túró Rudival.

Nem tudtam mit mondani. Lili ott ugrált az anyósom lábánál, a szeme ragyogott, ahogy a játékot nézte. Ilona néni mosolygott, de a mosoly mögött ott bujkált valami fáradt szomorúság.

– Boldog születésnapot, kicsim! – hajolt le Lilihez, és megsimogatta a haját. – Nézd csak, mit hoztam neked!

Lili felkiáltott örömében, én pedig csak álltam ott, bénultan. Gábor, a férjem, már két éve elhagyott minket. Egyik napról a másikra költözött el egy másik nőhöz, azóta alig hallottunk róla. Azt hittem, az anyja is eltűnik majd az életünkből, de Ilona néni minden hónapban felhívott, és most is emlékezett Lili születésnapjára.

Anyám nem bírta tovább: – Nem gondolod, hogy ez árulás? Az ő fia tönkretette az életedet! Hogy engedheted be ezt a nőt?

Ilona néni lehajtotta a fejét. – Tudom, hogy Gábor hibázott. De Lili az unokám. Nem akarok lemondani róla csak azért, mert a fiam ostoba volt.

A szavak a levegőben lógtak. Éreztem anyám haragját és Ilona néni fájdalmát is. Lili közben már a plüssmackót ölelte, és boldogan nevetett.

– Anya, kérlek… – kezdtem halkan. – Lili szereti Ilona nénit. Nem akarom elvenni tőle ezt az örömöt.

Anyám dühösen kifordult a konyhába. Ilona néni leült mellém a kanapéra.

– Tudom, hogy nehéz neked – mondta halkan. – Nekem is az. Gábor… hát… nem tudom megérteni őt sem. De Lili… ő nem tehet semmiről.

Egy pillanatra csend lett. Hallgattuk Lili kacagását.

– Tudod – folytatta Ilona néni –, amikor Gábor megszületett, azt hittem, mindent jól csinálok majd. De valamit elrontottam…

– Nem a te hibád – mondtam gyorsan, de magam sem hittem benne teljesen.

Ilona néni szemében könnyek csillantak meg.

– Néha úgy érzem, mintha büntetnének engem is Gábor döntéseiért. De én csak szeretni akarom az unokámat.

A nap további része furcsán telt: együtt mentünk sétálni a parkba, Lili hintázott, mi pedig próbáltunk úgy tenni, mintha minden rendben lenne. De éreztem anyám tekintetét a hátamon; mintha azt mondaná: „Vigyázz! Ne engedd túl közel!”

Hazafelé Ilona néni megállt a kapuban.

– Köszönöm, hogy beengedtetek – mondta halkan. – Ha nem akarod… többé nem jövök.

Lili odaszaladt hozzá, átölelte a lábát.

– Ne menj el! – kiáltotta.

Ilona néni lehajolt hozzá.

– Mindig szeretni foglak – suttogta.

Este anyám leült mellém.

– Nem akarom, hogy Lili összezavarodjon – mondta fáradtan. – Ha Ilona néni jön-megy, miközben az apja sehol… ez nem egészséges.

– De anya… – kezdtem volna, de félbeszakított.

– Ez nem csak rólad szól! Ez a gyerekről szól! Hűségesnek kell lenned magadhoz és hozzánk is!

Egész éjjel forgolódtam. Vajon tényleg árulás lenne engedni Ilona nénit Lili életébe? Vagy épp ellenkezőleg: neki is joga van szeretni az unokáját?

Másnap reggel Lili odabújt hozzám.

– Mikor jön megint Ilona mama? – kérdezte álmosan.

Nem tudtam mit felelni.

Most itt ülök a konyhaasztalnál, előttem egy bögre kihűlt kávéval. A telefonomon ott villog Ilona néni üzenete: „Köszönöm a tegnapot.”

Vajon helyesen teszem, ha engedem neki? Vagy ezzel elárulom magamat és anyámat? Ti mit tennétek a helyemben?