Egy esős őszi estén, amikor már azt hittem, soha nem fogok bízni többé, egy reszkető, sáros kutya jelent meg a lépcsőházunk előtt. Azt mondják, a megbocsátáshoz idő kell, de nekem kellett valaki, aki újra megtanít rá. Ez a kutya volt az, aki végül visszavezetett apámhoz – és saját magamhoz.
Egyetlen éjszaka mindent megváltoztatott. Amikor a fiam, Jakab hazahozott egy remegő, koszos kiskutyát, azt hittem, csak újabb teher kerül az életembe – elvégre nyolc éve vagyok özvegy, és a magány már befészkelte magát a bőröm alá. Ez a történet arról szól, hogyan tanultam meg félni az örömtől, majd lassan, lépésről lépésre visszataláltam valakihez, akit eltemettem magamban: önmagamhoz.
Egy péntek este, amikor már minden bizalmam elveszett az emberekben, a menhelyről hozott Zsömle kutya miatt három olyan döntést hoztam, amiket nélküle sosem mertem volna. Ő volt az, aki miatt kénytelen voltam kibékülni az anyósommal, munkahelyet váltani, és végül vállalni, hogy újra megnyitom a szívem egy ember felé. Talán sosem leszek már ugyanaz, de nélküle elvesztem volna.