Még egy nyár a Balatonnál? – Egy családi vakáció rémálma

– Már megint? – sziszegtem a fogaim között, miközben a konyhaasztalnál ültem, és hallgattam, ahogy a férjem, Gábor, a telefonba bólogat. – Igen, anya, persze, majd megbeszéljük… – mondta, de a hangja már most elárulta, hogy valójában semmit sem fog megbeszélni. Csak sodródik az árral, mint mindig.

A tavalyi balatoni nyaralás óta gyomorgörcsöm van, ha csak meghallom a „családi vakáció” szavakat. Akkor is az anyósom, Ilona néni és Gábor nagynénje, Marika szervezték az egészet. Azt ígérték, hogy mindenki jól fogja érezni magát, de végül én főztem naponta háromszor tíz emberre, takarítottam a nyaralót, és még a gyerekek is rám voltak bízva. A férjem persze horgászott vagy sörözött a parton az unokatestvéreivel.

Most újra itt tartunk. Gábor leteszi a telefont, és bűnbánó arccal néz rám. – Anya azt mondta, hogy idén is menjünk le együtt. Tudod, mennyire szeretnék…

– Tudom – vágok közbe. – De azt is tudom, hogy tavaly sírva jöttem haza. Egyetlen napot sem pihentem. Neked ez tényleg jó volt?

Gábor zavartan babrálja a bögréjét. – Hát… tudod, nekem könnyebb volt. De most megígérem, hogy más lesz.

Felnevetek, de inkább sírnék. – Más lesz? Hogy? Anyád és Marika néni ugyanúgy mindent rám fognak bízni. Te pedig nem fogsz nemet mondani nekik.

Csend telepszik ránk. A gyerekek odabent játszanak, néha hallani egy-egy kacajt vagy veszekedést. Az ablakon át látom, ahogy Ilona néni már ott sétál az utcán, biztosan be akar ugrani egy kávéra – vagy inkább egy újabb meggyőző beszélgetésre.

Aztán kopogtatnak. Gábor felpattan, mintha csak erre várt volna. Anyósom lép be, mögötte Marika néni. Mindketten széles mosollyal.

– Szervusztok! – csicsereg Ilona néni. – Jaj, de jó lesz idén is együtt! Már foglaltam is egy nagyobb házat Balatonlellén!

– És képzeld, Zsuzsa – fordul hozzám Marika néni –, idén majd te is pihenhetsz! Megbeszéltük Ilonával, hogy mindenki kiveszi a részét a munkából.

– Tavaly is ezt mondtátok – szólalok meg halkan.

Ilona néni sértődötten néz rám. – Jaj, hát ne legyél már ilyen! Együtt a család! Ez a legfontosabb!

Gábor rám pillant, mintha segítséget várna tőlem. De most nem vagyok hajlandó csendben maradni.

– Nekem is fontos a család – mondom –, de szeretnék végre egy olyan nyarat, ami rólam is szól. Nem akarok újra főzni-takarítani mások helyett. Nem akarok minden este úgy lefeküdni, hogy azt érzem: ez nem az én nyaralásom.

Marika néni sóhajt egy nagyot. – Jaj, hát ne csinálj már ügyet ebből! Mindenki segít majd!

– És ha nem? – kérdezem vissza. – Mi van akkor?

Ilona néni hangja élesebb lesz. – Zsuzsa, te mindig mindent túlreagálsz! Régen örültünk volna egy ilyen lehetőségnek!

Érzem, ahogy elönt a düh és a tehetetlenség. Gábor csendben ül mellettem; nem áll ki mellettem, csak lesüti a szemét.

– Nekem most már elég volt ebből – mondom halkan. – Idén nem megyek veletek.

A levegő megfagy a konyhában. Ilona néni felháborodottan feláll. – Hát ilyen önző vagy? A saját családod ellen fordulsz?

– Nem fordulok senki ellen – felelem –, csak végre magamért is szeretnék élni egy kicsit.

A két asszony sértődötten távozik. Gábor némán ül továbbra is.

– Most haragszanak rád – mondja végül halkan.

– Tudom – felelem –, de legalább magamra nem haragszom többé.

Aznap este sokáig forgolódom az ágyban. Vajon tényleg önző vagyok? Vagy csak végre megtanultam kiállni magamért? Hány nő él még így Magyarországon: csendben tűrve mások elvárásait? Vajon mikor jön el az idő, amikor mi is számítunk?